Az Alfa Romeo Spider egy kétüléses roadster, melyet a milánói cég 1966 és 1993 között gyártott. Klasszikus formáit széles körben csodálták, ez lehetett az oka annak, hogy majd’ három évtizeden keresztül gyártásban maradt. Ezen évek alatt csak csekély mértékű esztétikai és mechanikai módosításokat hajtottak végre rajta. Az autó a Giulia 105 alvázára épült. Az első Spider 1966-ban hagyta el a gyárat. Az ekkor még névtelen autó elnevezésére egy országos pályázatot írtak ki, melyből végül a „Duetto” került ki győztesen. Akárcsak az autó formáját, az önhordó karosszériát is a híres olasz cég, Pininfarina készítette. A Spider biztonságát növelte az a tény, hogy Pininfarina az első és hátsó gyűrődési zóna tervezését teljesen új alapokra helyezte.
A gyönyörű autót egy 1750 köbcentis, iker-vezérműtengelyes, négyhengeres motor hajtotta, mely 109 lóerős volt. A Spidert ötfokozatú sebességváltóval, tárcsafékekkel és független első felfüggesztéssel dobták piacra.
Az eredeti Spider mindössze egy évig volt gyártásban, ezt 1967-ben az 1750 Spider Veloce váltotta fel. Ez a modell már 118 lóerős, 1779 köbcentis motorral került forgalomba. Európában ezt a verziót iker-porlasztóval szerelték, míg az észak-amerikai piacra szánt modellek benzin befecskendezésűek voltak. További módosításokat hajtottak végre a felfüggesztésen, a fékeken, az elektronikán, a kerekeken valamint az abroncsokon is, bár ez az autó külső megjelenésén nem nagyon változtatott. A látható különbség az volt, hogy a visszapillantó tükrök az ajtóra kerültek, valamint az autó farán eltérő típusjelzést használtak. A gyártás évei alatt az első indexlámpák helye változott meg, mely első ránézésre nem volt feltűnő. Az autó hivatalos neve ekkortól 1750 Spider Veloce lett, így a barátságosabb, de kevésbé hivatalos hangzású „Duetto” nevet végleg elhagyták.
1968-ban megszületett a Spider 1300 Junior, melyet 1290 köbcentis, 89 lóerős motor hajtott. Nagytestvéréhez, az 1750-hez képest néhány dolog nem tartozott a Junior felszereltségéhez, így hiányzott belőle a fényszóró plasztik borítása, a fékszervó, a dísztárcsák és a nyitható elefántfül ablakok.
Az első jelentősebb változtatások 1970-ben történtek meg az 1750 Spider Veloce megjelenésében. Az eredeti és erre az autóra oly’ jellegzetes megnyújtott, legömbölyített hátsó részt felváltotta az úgynevezett Kamm-hátsó. Ez az elnevezés egy sokkal hagyományosabb, rövidebb farrészt takar. Ez a hátsó – egyesek szerint vitathatóan -, de modernebbé tette az autó megjelenését, valamint könnyen hozzáférhetővé tette a csomagteret. Ezen kívül számos egyéb kisebb változtatások is történtek, mind a külső, mind a belső megjelenésben. Ilyenek voltak a hűtőrács, az új kilincsek, a döntöttebb szélvédő, és a szebb belső kárpitozás. 1971-ben a Spider Veloce egy új és nagyobb „szívet” kapott: ez a motor már 132 lóerős és 1962 köbcentis volt. Ezzel a változással névváltoztatás is történt: 2000 Spider Veloce lett. Az 1600 Spider Junior gyártása egy évvel később indul el, ennek a modellnek a külseje szinte teljesen megegyezett a Spider 1300-al. Az 1300 és 2000 modelleket 1974-75-ben módosították, oly módon, hogy két kisebb ülést helyeztek a már meglévők mögé; így „2+2” üléses változattá alakultak. Az 1300-as modell gyártása egészen 1977-ig folytatódott.
1983-ban a Spider átesett egy nagy változtatáson, ennek bevezetéseként gumiból készült első és hátsó lökhárítót kapott. Az első lökhárítóba építették be a hűtőmaszkot, és a csomagtérajtóra került egy kisméretű spoiler. Ezek a módosítások feltűnően megváltoztatták az autó külső megjelenését, mely nem aratott osztatlan sikert. Ezek mellett egyéb változtatások is történtek mind mechanikailag, mind esztétikailag, ekkortól hagyta el az 1600-as a „Junior” jelzőt.
1986-ban debütált a Quadrifoglio Verde (melynek neve Zöld Négylevelű Lóherét jelent). Az autón számos esztétikai újítást eszközöltek, ilyenek voltak például a tükrök, az első és hátsó spoilerek, és az opcionálisan rendelhető, leszerelhető tető is. Mindezek mellett mechanikailag megegyezett a standard Spider Veloce modellel (bár néhány fanatikus Alfa-rajongó szerint az eredeti modell szebb volt, mint a QV), megtalálható volt benne az 1962 köbcentis dupla vezérműtengelyes, négyhengeres motor (Európában kétcsöves, iker-porlasztóval, Észak-Amerikában elektromos benzinbefecskendezéssel), valamint az ötsebességes manuális váltó. A QV belső felszereltsége szintén hasonlított a standard változatra és a legmagasabb luxuskivitelben volt elérhető. Megtalálható volt benne a több hangszórós hangrendszer, az elektromos ablakemelő és tükör, a légkondicionálás, a könnyűfém felnik, és természetesen a bőrülések. Az észak-amerikai piacon elérhető változatát vezette Dustin Hoffman az 1967-ben bemutatott „Diploma előtt” című filmben. Ezt a változatot ezért Amerikában átkeresztelték a film eredeti címére. Így lett ez a modell a Graduate.
A Graduate egy kevésbé drága modellnek számított, mivel – bár hasonló motorral és váltóval rendelkezett, mint a QV és SV – a könnyűfém felnik és az előbb említett két modell luxusfelszereltsége hiányzott belőle. Ennek ellenére sem a QV, sem a Graduate nem ért el jelentős eladásokat. Az Alfa Spider vásárlóinak többsége a Standard Spider Veloce mellett döntött, mivel ez a modell egyszerre nyújtotta számukra az igazi Alfa stílust és a luxust.
Az utolsó nagy változás a Spider életében 1990-ben következett be. A legfontosabb eltérés az volt, hogy az európai modellek is megkapták az észak-amerikai modellekben használt Bosch elektromos benzin-befecskendező rendszert. Külsejét tekintve a Spider elvesztette az első lökhárító alatti spoilerét, a hátsó csomagtartó fedél spoilerét, és megkapta a 164-es Alfa jellegzetes hátsó lámpatestét, – mely keresztülhúzódik az autó teljes szélességén -, valamint a színrefújt lökhárítót. A márka iránt rajongók között még ma is dúl a vita, arról hogy ezek az utolsó változtatások vajon növelték, vagy csökkentették a klasszikus Alfa megjelenést.
Az utolsó eredeti Spider 1993-ban hagyta el a futószalagot. A rá következő évre egy minden szempontból megújult Alfa Spider gyártása kezdődött el. De ez már egy másik történet.
