A Mahindra tulajdonában lévő Pininfarina stúdió a Genfi Autószalonon mutatja be elektromos luxusautó portfóliójának első darabját, mely a stúdió alapítója után a Battista nevet kapta. Battista „Pinin” Farina 1930-ban alapította meg Cambianoban a Carrozzeria Pininfrina céget, mely tervezéssel és autóépítéssel foglalkozik azóta is. Az új modell tervezését az alapító unokája, Paolo Pininfarina felügyelte, aki jelenleg a cég vezetője.
A Battista teljesítményében és megjelenében is különleges lesz. A szénszálas technológiával épült modell 1900 lóerője és 2500 Nm nyomatéka segítségével kevesebb mint 2 másodperc alatt éri el a 100 kilométeres sebességet. A stúdió hivatalos anyaga szerint a modell hatótávja 480 kilométer lesz.
A Pininfarina stúdió 150 Battista gyártását tervezi, melyek 2020 végétől vásárolhatók majd meg. Az áruk 2-2,5 millió amerikai dollár lesz.