Az F50 születését a Ferrari azon elhatározásának köszönheti, miszerint olyan utcai autót épít, ami a lehető legjobban hasonlít egy Forma-1-es versenyautóra. Elsősorban az autó szerkezeti felépítése és a motor volt az, amit a tervezők a száguldó cirkuszban használatos koncepciók alapján akartak elkészíteni, ehhez mintául az Alain Prost által vezetett Forma-1-es Ferrarit választották. Az F50-es motorja az 1990-es F1 versenyautó 3,5 literes motorjának továbbfejlesztése. A hengerenként ötszelepes, 65 fokos hengerszögű V12-es hengerűrtartalmát 4698 cm3-re növelték meg, melyhez katalizátor, valamint változtatható geometriájú szívó- és kipufogórendszer csatlakozott. Az 1230 kilogramm tömegű Ferrari F50 maximális teljesítménye 513 lóerő volt, melyet 8000-es percenkénti fordulatnál adott le. E hatalmas teljesítményhez megfelelő hajtásláncot is készítettek: a hatsebességes kézi váltó és a hidraulikusan működtetett duplatárcsás (hűtött) kuplungrendszer alkotta hajtóműben kovácsolt titániumból és különféle magnézium ötvözetekből készült alkatrészeket találunk.
Az F50 szerkezeti felépítése is a Forma-1-es koncepciót követi. A tervezők egy karbonszálból készült, kád alakú, központi elemet készítettek, melynek hátsó, üreges részében kapott helyet az üzemanyagtank. Ehhez az elemhez elöl a futómű és a fogasléces kormánymű, hátul a motor csatlakozott. A hagyományos autóktól eltérően itt a karosszériaelemek egyike sem tehertartó, anyaguk pedig a szénszál. Acélt csak ott használtak a Ferrari mérnökei, ahol az feltétlenül szükséges volt. Az F50 hátsó, duplakeresztlengőkaros felfüggesztése a sebességváltó magnéziumból készült házához csatlakozott. Az F50 elektronikusan állítható lengéscsillapítóit egy központi vezérlőegység a kormány elforgatásának szöge és sebessége, a vízszintes és függőleges gyorsulás, a fékerő, valamint az autó sebessége alapján szabályozta. A megállásról Brembo fékek gondoskodtak.
A Ferrari az F50 tervezésére – szokás szerint – Pininfarinát kérte fel. Az eredeti tervek szerint az F50 a kupé mellett egy nyitott tetejű változatban is készült volna. A terveket később összegyúrták, így a gyártásba került végső változat teteje leszerelhető maradt. Az F50 légellenállási tényezője igen magas, 0,372 volt, de szükség volt rá, hogy növelje a leszorítóerőt. Az F50 csúcssebessége elérésekor a hátsó diffúzor és szárny segítségével több mint 400 kilogrammnyi leszorítóerőt produkált, ez segített úton tartani a közel két mázsás motort, az ehhez kapcsolódó váltót és differenciálművet rejtő far részt.
A Ferrari F50 egyedülálló sportautó a világon, melyből mindenféle luxust száműztek készítői. Forma-1-es technológiájának köszönhetően az a 349 darab, mely a gyártás ideje alatt készült belőle, féltve őrzött kincse a gyűjtőknek.
