A Ritmo az 1978-as Torinói Autószalonon mutatkozott be. A három illetve ötajtós karosszériával kiállított autót Bertone tervezte.
A Ritmo az 1978-as Torinói Autószalonon mutatkozott be. A három illetve ötajtós karosszériával kiállított autót Bertone tervezte. A Ritmo-t háromféle benzinmotorral kezdték el forgalmazni, az 1116 cm3-es (60 LE) és 1301 cm3-es (65 LE) motorokhoz négy, az 1498 cm3-es (75 LE) motorhoz ötsebességes manuális váltó járt. Persze felárért a gyengébb motorokhoz is lehetett ötsebességes váltót kérni, akárcsak a háromsebességes automatát, mely a VW-től származott. A Ritmo-t kétféle felszereltségi szinttel kínálták, melyek az ’L’ illetve ’CL’ jelzést kapták. Az angol nyelvterületen a Fiat Strada néven dobta piacra autóját. Az Egyesült Államokba 1979-ben érkezik meg a jelentős átalakításokon átesett Ritmo. Új hűtőrácsot és lökhárítókat kapott, valamint a szigorú emissziós előírások miatt az 1,5 literes motor teljesítménye csak 65 lóerő. Ugyanebben az évben változik a motorpaletta, a Ritmo 60-ba egy brazil gyártású, 1050 cm3-es erőforrás kerül.
1980-ban a Ritmo dizel változatát is bemutatták a nagyközönségnek. A modell a 132-es Fiatból ismert 1714 cm3-es, 55 lóerős dízelmotort kapta meg. Természetesen az új modellen számos kisebb változtatást is végrehajtottak, ezek egyike volt a megváltoztatott felfüggesztés, mely már megfelelő volt a dízelmotor miatt megnövekedett súlyhoz. A következő év ismét újdonságot hozott. Megszületett a Ritmo Super, mely az apró változtatások mellett a motorpalettát két új taggal bővítette: az 1300-as 75, valamint az 1500-as, 85 lóerős motorokkal. Még mindig 1981-et írunk, amikor a modell első sportváltozata, a 105 TC megjelenik. Ebben a 131-esből átvett 1585 cm3-es dohc motor dolgozott, melynek teljesítménye elérte a 105 lóerőt, köszönhetően a megnövelt kompressziónak, valamint a megváltoztatott légbeömlőknek, szelepeknek és kipufogó rendszernek. A modellen egyéb változtatásokat is eszközöltek, így például megváltoztak a fékek, a felfüggesztés, a kerekek, az abroncsok, a sebesságváltó, a kuplung, valamint az autó megjelenése is más lett. Néhány hónappal később (de még mindig 1981-ben) a Frankfurti Autókiállításon bemutatták a Ritmo Abarth 125TC változatot. A modell alapját egy meglehetősen nagymértékben átépített 105TC adta. Az Abarth-ba – nevéhez méltóan – egy 1995 cm3-es, 125 lóerős dohc motor dohogott, melyhez természetesen hűtött első tárcsafékek, új ZF váltó és megújított felfüggesztés párosult. Ez a modell Bertone fantáziáját is beindította, hiszen ezen a kiállításon debütált az általa tervezett Ritmo cabrio prototípus. A következő évben a nyitott Ritmo-ból néhány utcai változat is elkészült.
1982-ben jelentek meg a második szériás Ritmo modellek. A modell külső megjelenése is alkalmazkodott a változó divathoz. Az új modellek már négy kerek fényszóróval rendelkeztek és a hűtőrácson már az új Fiat embléma, a jellegzetes ferde sávok jelentek meg. Számos kisebb változtatáson kívül a modell valamennyi motorját a csökkentett benzinfelhasználás jellemezte. Ezeket a változtatások minden második generációs Ritmo modellen, így a három, -és ötajtósokon, a kabrió, a dízel és a sportmodelleken is megtaláljuk. 1983 új modellt hozott, az Abarth 130TC-t, mely a 125 TC-t váltotta. Ebben az új modellben egy 1995 cm3-es dohc motor kapott helyet, melyhez 40 DCOE típusú ikerkarburátorok szállították az üzemanyagot. A 130 TC-ben korszerűsített fékek, a ZF-től származó váltó és még számos egyéb modern felszerelés tette még élvezetessé az autózást.
1985-ben dobták piacra a harmadik generációs Ritmo modelleket. Ezek az autók mind külsejüket, mind belsejüket tekintve kisebb-nagyobb átalakuláson estek át. A harmadik generációs Ritmo modellek egyértelmű elkülönítő jegye, hogy a kerek ajtókilincseket a szögletesek váltották fel. Az 1714 cm3-es dízelmotort egy 1697 cm3-es, 60 lóerős váltja, melynek teljesítménye is alkalmazkodott a fokozódó élettempóhoz. A harmadik generációs Ritmo-k sorát gazdagította a ’Supercabrio’, melynek 1598 cm3-es motorjához már 105 lóerő társult. A ’Cabrio’ változat gyártása – 1301 cm3-es, 65 lóerős motorral – tovább folytatódott. 1986 februárjában a Ritmo-t egy 1929 cm3-es, turbófeltöltéses dízelmotorral kezdik el gyártani, melyhez intercooler is társult. Ennek a motornak a teljesítménye 80 lóerő volt és kizárólag ötajtós változathoz volt rendelhető, mely új első lökhárítóiról könnyen felismerhető volt. A modell belseje is modernizálódott. Megjelentek az olyan kényelmi felszereltségek, mint a szervókormány, a központi zár, az elektromos ablakok, a hátsó ablaktörlő és a sötétített üvegek. Mindezek már a szériafelszereltség részét alkották.
A Ritmo gyártását 1988-ban állították le, de előtte készült még néhány katalizátoros változat is, melyek 75ie valamint 90ie néven kerültek forgalomba. Ezekbe a modellekbe 1498 és 1585 cm3-es motorokat építettek, melyek teljesítménye a katalizátor miatt természetesen lecsökkent.
