Új orr, kisebb fogyasztás, átdolgozott belső tér, személyautós kényelmi és biztonsági berendezések jellemzik a Fiat kisáruszállítójának legújabb változatát, mely elődei sikereit próbálja túlszárnyalni a B-szegmensben.
A 65. Hannoveri haszonjármű és ipari jármű kiállításon mutatkozott be az új Dobló. A Fiat 2000 óta gyártott kisteherautója a B-szegmens markáns szereplője, az első három generációból eddig több mint egymillió példány talált gazdára, ez hozzávetőlegesen a teljes európai kishaszonjármű piac 25 százalékát jelenti. A Dobló igazi világautó lett: a RAM Promaster City-t is beleértve több mint 80 országban forgalmazzák.
Külsőleg az orr rész változott, új a motorháztető és lökhárító, nagyobb a hűtőrács, valamint a jármű sziluettjének vízszintes áramlását hangsúlyozó hátsó lámpacsoport. Az új design kétségkívül javított a Dobló megjelenésén. A Fiat négyféle karosszéria változattal (Cargo, Combi, Work up és padlólemezes alváz), két különböző magassággal és két különböző hosszal kínálja törökországi Tofas üzemben gyártott Doblót.
Az utastérben kicserélték a műszerfalat és a kormányt, új kárpitokat is tettek a kínálatba. Az utastér zajszigetelési javult, a zajszint átlagosan 3 decibellel alacsonyabb, mint korábban. A Ducatohoz hasonlóan már a Dobló is három ülőhelyet kínál az első sorban, melyek alatt tárolóhelyeket is kialakítottak. A középső és jobb oldali ülés támlája is lehajtható, előbbi kartámaszként használható, utóbbi a hosszú tárgyak szállításánál jöhet jól. A csomagtérajtó 180 fokban nyitható, ami nagyban megkönnyíti a rakodást. A modell hasznos teherbírása 1 tonna.
Az új Doblóban a sofőr 5 colos színes érintőképernyőn keresztül vezérelheti a bluetooth kapcsolatra is képes rádiót és a navigációs rendszert. A külső tükrök elektromosan behajthatók. A vezetőt korszerű elektronikai eszközök segítik a biztonságos közlekedésben: az EBD-vel (elektronikus fékerő elosztóval) szerelt ABS, ASR-rel (kipörgésgátlóval) szerelt ESC, HBA (hidraulikus fékrásegítés) és a Hill-Holder (visszagurulás-gátló) mellett keréknyomás-ellenőrző rendszer is megtalálható az új modellben. A biztonsági rendszerek a fejet és a mellkast védő első oldallégzsákkal egészültek ki.
A motorválaszték négy Euro 5+ normával rendelkező turbodízelből – 1.3 literes MultiJet II (90 LE) 200 Nm, 1.6 literes MultiJet II (105 LE) 290 Nm, 1.6 literes MultiJet II (90 LE) 200 Nm robotizált sebességváltóval és 2.0 literes MultiJet II (135 LE) 320 Nm – és három Euro 6 normát teljesítő benzinmotorból áll: 1.4 literes (95 LE) 127 Nm, 1.4 literes TurboJet (120 LE) 206 Nm és 1.4 literes TurboJet (120 LE) 206 Nm kettős üzemanyagú (benzin/metán).
A Fiat csökkentett fenntartási költségeket ígér a negyedik generációs Doblóhoz, amelynek minden esélye megvan arra, hogy túlszárnyalja elődei sikereit.