Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke nyílt levélben üzent a szezonnyitón elért győzelem után: „Már épp itt volt az ideje. Osztozom a csapat és a tifosi
Sebastian Vettel győzelemmel kezdte az idei Formula-1-es szezont. A száraz, napos időben megrendezett futamon a négyszeres világbajnok a második helyről várta a rajtot, pozícióját az
Kimi Raikkonen és a Ferrari SF70H első köre Fioranoban egy 360 fokos kamera felvételén.
A Ferrari megmutatta, hogyan kerül fel az SF70H-ra a dekoráció.
A Ferrari sokat dolgozott az idei F1-es versenygépén, ezt egy kedvcsináló kisfilmben foglalták össze számunkra: – 21000 megvalósult terv – 56000 legyártott alkatrész – 400
A sport nagykövetévé választották Kimi Raikkonent hazájában. A Ferrari finn pilótája tőle szokatlan módon kétperces beszédet mondott és még a közönséget is megnevettette. „Nem igazán
A Ferrari folyamatosan figyeli és teszteli az ígéretes fiatal pilótákat, akik közül a legtehetségesebbek csatlakozhatnak a csapat versenyző akadémiájához. A Ferrari novemberben két pilótának adott
A Scuderia Ferrari hivatalos közleményben jelentett be, hogy az egyelőre 668-as kódnevet viselő 2017-es versenyautójának bemutatóját február 24-én tartja. A helyszín az elmúlt évekhez hasonlóan
Nézze meg, hogy juttatja célba a rájuk bízott csomagokat Kimi Raikkonen és Sebastian Vettel!
Sergio Marchionne Fiat-Chrysler vezér a Giulia bemutatója után egy interjúban elárulta, hogy az Alfa Romeo motorszállítóként már visszatérhetett volna a Forma-1-be, de nem ez a