MotoGP, Le Mans - Rossi szárnyalt az esőben
MotoGP, Le Mans - Rossi szárnyalt az esőben
2012. 05. 20., Vasárnap, 15:47 Nyomtatható verzió  Küldje el ismerősének!
MotoGP A Doktor második helye nagy lökést adhat a csapatnak.

Hirdetés

Valentino Rossi a második, csapattársa Nicky Hayden a hatodik helyen fejezte be az esős Francia Nagydíjat. A le mans-i viadalon a Doktor régi önmagát idézve motorozott, pedig az AGV által kifejezetten neki gyártott „Project 46” bukósisak párásodni is kezdett, ezért néhány körben lassítania is kellett. Hayden is jól ment, bár látva Rossi eredményét, kissé csalódottan nyilatkozott a verseny után.

Valentino Rossi: „Nagyon-nagyon boldog vagyok. Tisztában voltunk vele, hogy az esős időnek köszönhetően különleges lehetőség áll előttünk, szóval próbáltam tökéletesen motorozni és nem elpazarolni ezt a lövésünket. A rajtom jól sikerült, aminek köszönhetően máris előrébb tudtam jönni néhány pozíciót. Képes voltam megelőzni a Yamahákat, így hirtelen Stoner mögött találtam magam. Képes voltam ugyan harcba szállni vele, azonban ezt követően elkezdett párásodni a bukósisakomon a plexi, ami miatt néhány kör erejéig lassabban kellett mennem, hiszen kénytelen voltam kicsit felnyitni, hogy jobban szellőzzön. Amikor már ismét láttam, visszaelőztem Calt és Dovit. Nem sokkal később aztán tudatosult bennem, hogy képes vagyok még gyorsabban menni és akár elkapni Stonert, szóval innentől már ezért hajtottam. Nagyon élveztem a dolgot, és boldog vagyok, hogy képes voltam egy kis örömet szerezni a csapatomnak, akik rettentő keményen dolgoztak. Most nincs más hátra, mint továbbra is mindent beleadni, hiszen a célunk az, hogy száraz pályán is hasonlóan versenyképesek legyünk. Még Portugáliában egy egészen jó alapot találtunk a beállításokat illetően, ami itt Le Mans-ban meg is mutatkozott, azonban természetesen egyelőre még nem voltunk olyan jók normál körülmények között, mint esőben. Szeretnénk még tovább fejlődni és tovább faragni a hátrányunkból.”

Nicky Hayden: „Valami lehetett a pálya belső részén, hiszen amikor elindultunk, akkor mindenki, aki azon az oldalon rajtolt, kis híján elesett. A rajtom jól sikerült, azonban amikor másodikba tettem a motort, a gép hátulja hirtelen elveszítette a tapadását és elkezdett jobbra, balra mozogni a Ducati, mintha egy hal lenne. Ezt követően egy viszonylag nagyobb bolyban találtam magam és egészen addig nem tudtam a saját tempómat motorozni, amíg tiszta nem lett előttem a pálya. Elkezdtem felzárkózni Pedrosára és Bradlre, de aztán kis híján elestem, így kezdhettem az egészet előröl. A verseny végére aztán megérkeztem Bradlre, de egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. Ez kissé frusztrál, mert egyébként nedves pályán egészen jó a motorunk, szóval sajnálom a dolgot. Természetesen a csapatnak gratulálok a dobogóhoz, hiszen egyértelműen megérdemli az egész gárda.”


2014. 11. 28. Péntek,   Stefánia
Legyen a kezdőlapom,  Kedvencek közé
 Tagdoboz

Felhasználónév:
Jelszó:


elfelejtettem a jelszavam»
 Szavazás
Maserati dízelmotorral?

szentségtörés
ez most vicc, ugye?
azzal is elfogadnám
épp ideje volt

 A kategória hírei

Rossi hosszabbítottRossi hosszabbított
Újabb két évig marad a Yamaha pilótája.
Különleges hétvége előtt áll Valentino RossiKülönleges hétvége előtt áll Valentino Rossi
Hazai pályán futja 300. világbajnoki futamát a Doktor.
Lejárnak a szerződések a YamahánálLejárnak a szerződések a Yamahánál
Az istálló szeretné megtartani a jelenlegi párost.
Iveco a MotoGP-benIveco a MotoGP-ben
A gyári Yamaha csapat támogatója és a bajnokság hivatalos szállítója.
Meghalt a Ferrari egykori sportigazgatójaMeghalt a Ferrari egykori sportigazgatója
Roberto Nosettot mindenki szép emlékekkel búcsúztatta.
Wrooom – Bemutatták a Ducati GP13-atWrooom – Bemutatták a Ducati GP13-at
Hayden és Dovizioso ül idén a nyeregbe.
MotoGP, Misano – száraz körülmények között lett második Rossi!MotoGP, Misano – száraz körülmények között lett második Rossi!
Hazai pályán jól ment a Ducati.
Hivatalos: Rossi visszatér a Yamahához!Hivatalos: Rossi visszatér a Yamahához!
A Ducati és a Yamaha is megerősítette a hírt.
MotoGP, USA - Hayden hatodik hazai versenyénMotoGP, USA - Hayden hatodik hazai versenyén
Rossit csapattársa fuvarozta a boxba.
MotoGP, Olasz Nagydíj - Jól ment hazai pályán a DucatiMotoGP, Olasz Nagydíj - Jól ment hazai pályán a Ducati
Dobogóért harcoltak, ötödik és hetedik helyen értek be.
...tovább a(z) MotoGP hivatalos oldalára!

 Partnereink

Idea-NET


Jogi Nyilatkozat
::
Médiaajánlat
::
Kapcsolat
::