Műemléket gyalázott meg a Ferrari Kínában
Műemléket gyalázott meg a Ferrari Kínában
2012. 05. 10., Csütörtök, 08:02 Nyomtatható verzió  Küldje el ismerősének!
Ferrari A cég hivatalos levélben kért elnézést tettéért.

Hirdetés

A Ferrari csak népszerűsíteni akarta jubileumi modelljét, de közben meggyalázta a kínai történelem egy darabját. A maranellói márka egy 20 darabból álló limitált széria kiadásával ünnepli a kínai eladások 20. évfordulóját. A Marco Polo fényezésű, arany felnikkel szerelt modellek egyikét az egykori főváros, Nanjing mellett húzódó fal tetejére emelték, hogy ott tartsanak bemutatót vele, mely botrányba fulladt. Azt nem tudni, hogy az esemény forgatókönyvében benne volt-e a gumifüstölés, de az biztos, hogy az autót vezető pilóta többször megforgatta a fal tetején a Ferrari középmotoros modelljét. A mutatvány persze nyomott hagyott a műemlék kövezetén, így nem csoda, hogy a kínaiak felháborodásuknak adtak hangot az eset után. Az esetről szinte minden média tudósított, így reklámnak kiváló lett, bár nem túl pozitív. A Ferrari hivatalos levélben kért elnézést, melyben a kínai kultúra iránti tiszteletüket is kinyilvánították. A sportkocsigyártó továbbá vállalta, hogy eltűnteti a guminyomokat a műemlékről.

Ferrari 458 China Edition

2016. 08. 25. Csütörtök,
Lajos, Patrícia

Legyen a kezdőlapom,  Kedvencek közé
 Szavazás
Megismétli elődje sikereit a Fiat 124 Spider?

igen és lehet még túl is szárnyalja
igen, de csak Európában
igen, de csak az USA-ban
ez a 124 nem lesz olyan sikeres

 A kategória hírei

Egy korai Ferrari modell újjászületéseEgy korai Ferrari modell újjászületése
A gyári restaurátor műhely csodákra képes.
Ferrari-park épül EurópábanFerrari-park épül Európában
Barcelona mellé tervezik a létesítményt.
Christian Bale lemondta a Ferrari film főszerepétChristian Bale lemondta a Ferrari film főszerepét
Még nem tudni, kivel helyettesítik.
Akár ilyen is lehet a jövő sportkocsijaAkár ilyen is lehet a jövő sportkocsija
Idén egy szöuli csapat nyert a Ferrari pályázatán.
A Ferrari nem lesz tömegcikkA Ferrari nem lesz tömegcikk
Ugyanakkor a részvényárfolyam növelése a cél.
Másfél hónap alatt elfogyott az összes F12tdfMásfél hónap alatt elfogyott az összes F12tdf
Pedig nem egy olcsó modell.
Mick Schumacher a Ferrarinál jártMick Schumacher a Ferrarinál járt
Édesapja barátait látogatta meg Maranellóban.
Új Ferrari versenyautókat mutattak beÚj Ferrari versenyautókat mutattak be
A 488 GTE és GT3 indul harcba a trófeákért.
Szerdán indul a kereskedés a Ferrari papírokkalSzerdán indul a kereskedés a Ferrari papírokkal
52 dolláros indulóáron vezetik be a részvényeket.
Kalapács alatt egy Ferrari 290 MM ScagliettiKalapács alatt egy Ferrari 290 MM Scaglietti
Fangio egykori autója teljesen eredeti állapotban van.
...tovább a(z) Ferrari hivatalos oldalára!

 Partnereink

Idea-NET


Jogi Nyilatkozat
::
Médiaajánlat
::
Kapcsolat
::