Bár Kimi Raikkonen kifejezetten kérte csapatát, hogy ne ünnepeljék meg a 300. nagydíján való részvételét, az Alfa Romeo a futam előtt egy kis meglepetéssel készült
A dél-olaszországi Melfiben elkészült az ötszázezredik Fiat 500X. Az esemény újabb fontos mérföldkő a típus életében, mely Olaszországban kategóriájának listavezetője, Európában pedig 2014 óta a
70 éves korában meghalt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok, aki már aktív évei alatt is a száguldó cirkusz egyik ikonikus alakja volt. Pályafutása elején a
Eltűnhetnek a Ferraritól származó motorok a Maserati modelljeiből. Louis Camilleri, a Ferrari elnöke egy nyilatkozatában kifejtette, hogy nem szándékozik meghosszabbítani motorszállítói szerződését a Maseratival. Bár
Több hónapos tárgyalássorozat után az FCA és a Calsonic Kansei aláírták az adásvételi szerződést, melynek értelmében a Magneti Marelli japán tulajdonba került. A Fiat-Chrysler csoport
SUV-sebességrekordot állított fel a befagyott Bajkál-tavon egy Jeep Grand Cherokee. Egy vállalkozó szellemű orosz csapat fogott egy 6,2 literes V8-as Hellcat motorral hajtott Jeep-et és
Az Alfa Romeo Racing kisfilmje a hamarosan elrajtoló 2019-es Forma-1-es szezonra való felkészülésről. Főszerepben Kimi Raikkonen és Antonio Giovinazzi és persze a C38-as versenyautó.
Az Alfa Romeo a 2019-es Genfi Autószalonon mutatta be a limitált Giulia és Stelvio QV modellek Racing Edition változatát.
A 120 éves születésnapját ünneplő Fiat standja a Genfi Autószalonon.