Rossi: „Elsőre nem is olyan rossz”
Rossi: „Elsőre nem is olyan rossz”
2011. 11. 10., Csütörtök, 18:27 Nyomtatható verzió  Küldje el ismerősének!
MotoGP A Doktor kipróbálta a deltabox vázas versenygépet.

Hirdetés

Régóta lehet tudni, hogy a Ducati a többi csapathoz hasonlóan deltabox alumínium vázra vált. Valentino Rossi a mai napon ki is próbálta a jövő évi motor fejlesztési alapjául szolgáló modellt, amit egyszerűen csak GP0-nak hívnak. Filippo Preziosi a teszt előtt beszélt a motorról:

„A motor, amit tesztelünk, koránt sem az, amit az emberek a 2012-es szezonnyitó viadalon látni fognak. Ezt a versenygépet mondjuk úgy, hogy nullás verziónak hívhatjuk. Ha lehet ilyet mondani, akkor egy kísérleti motorról van szó, amely megadja majd az irányvonalat a mérnökeinknek az igazi versenygép kifejlesztéséhez. Mi igazából úgy számolunk vele, hogy a teljesítményünket illetően nem látszódik majd előrelépés a teszt során, hiszen ez a motor lényegében ugyanolyan, mint a jelenlegi, leszámítva pár technológiai megoldást. Nagyon fontos azonban számunkra, hogy folyamatosan tanuljunk, hogy felnőjünk ehhez az új technológiához. Rettentő mód hiszünk benne, hogy jó irányba haladunk, pláne, hogy sajnos az ellenfeleinknek elég nagy előnye van, így mindent bele fogunk adni annak érdekében, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Ahányszor csak a vázon változtattunk az év során, mindig a motorblokk elhelyezésével kapcsolatos problémákba ütköztünk. A legtöbb esetben csak emiatt volt szükség egy új motorblokkra. Ennek a jelenlegi váznak köszönhetően azonban úgy tudunk változtatni majd, hogy közben nem kell az erőforráson módosításokat végrehajtanunk. Összességében tehát a motorblokk jelenlegi formája, illetve az elkövetkezendő fejlesztésekből adódóan döntöttünk úgy, hogy az alumínium a legjobb választás.”

A teszten csak az olasz világbajnok próbálta ki a motort, mivel Nicky Hayden tegnap csuklótörést szenvedett, így ki kellett hagynia ezt a fontos tesztet. Rossi viszont dolgozott rendesen, a két nap alatt összesen 133 kört tett meg a valenciai pályán.

„Ezt a motort már most sokkal élvezetesebb és jobb vezetni, mint a 800-as gépünket, pedig csak most kezdtük el a munkát vele. Erről a gépről elmondhatjuk, hogy bizonyos területeken jobb lett, azonban összességében véve ugyanarról a gépről beszélünk, mint a korábbi. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen számoltunk ezzel, ugyanis most csak előkészületi munkákat végzünk, mivel a 2012-es gépünket először a téli tesztek során fogjuk használni. Ettől függetlenül azért el kell mondanom, hogy az erőforrás már most elég jónak és erősnek tűnik, habár az az igazság, hogy közvetlen összehasonlítást nem tudunk végezni a többiekkel. Ami viszont negatívum, hogy a kanyarsebességünk valamivel kisebb a korábbiakhoz képes, illetve nincs meg a megfelelő tapadásunk sem, ami miatt nem tudjuk teljes egészében átvinni a motor erejét az aszfaltra. Összességében véve azt mondanám, hogy elsőre ez nem is olyan rossz, pláne, hogy tudjuk, hogy most már sokkal szabadabban dolgozhatunk, mint év közben. Három igen fontos hónap áll majd előttünk.

Két igen fontos tesztnapon vagyunk túl, hiszen rengeteg információra volt szükségünk ahhoz, hogy az elkövetkezendő három hónapban, amely a fejlesztések szempontjából kulcsfontosságú lesz, elég adatunk legyen. A jelenlegi motorban a legnagyobb pozitívum az erőforrás, mivel a korábbiakhoz képest jóval kezelhetőbb motorblokkról van szó. Emellett a gépet is jóval élvezetesebb vezetni, hiszen több csúsztatási lehetőség van. A váz nem rossz, viszont azon azért még dolgozni kell. Mindemellett jó lenne, ha később és jóval nagyobbat tudnék fékezni, valamint ha több tapadásunk lenne a kigyorsításoknál. Filipponak van pár ötlete azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnánk a problémákat megoldani, úgyhogy remélhetőleg erre a következő tesztig sor kerül majd.”


2016. 08. 24. Szerda,   Bertalan
Legyen a kezdőlapom,  Kedvencek közé
 Szavazás
Megismétli elődje sikereit a Fiat 124 Spider?

igen és lehet még túl is szárnyalja
igen, de csak Európában
igen, de csak az USA-ban
ez a 124 nem lesz olyan sikeres

 A kategória hírei

Rossi 2018-ig marad a YamahánálRossi 2018-ig marad a Yamahánál
A Doktor újabb két évet írt alá.
Valentino Rossi a brit versenyzők klubjának tiszteletbeli tagja lettValentino Rossi a brit versenyzők klubjának tiszteletbeli tagja lett
Az első motorversenyző, akit ebben a megtiszteltetésben részesül.
„A legnagyobb csatám volt!”„A legnagyobb csatám volt!”
Rossi nyerte a MotoGP szezonnyitót.
Rossi hosszabbítottRossi hosszabbított
Újabb két évig marad a Yamaha pilótája.
Különleges hétvége előtt áll Valentino RossiKülönleges hétvége előtt áll Valentino Rossi
Hazai pályán futja 300. világbajnoki futamát a Doktor.
Lejárnak a szerződések a YamahánálLejárnak a szerződések a Yamahánál
Az istálló szeretné megtartani a jelenlegi párost.
Iveco a MotoGP-benIveco a MotoGP-ben
A gyári Yamaha csapat támogatója és a bajnokság hivatalos szállítója.
Meghalt a Ferrari egykori sportigazgatójaMeghalt a Ferrari egykori sportigazgatója
Roberto Nosettot mindenki szép emlékekkel búcsúztatta.
Wrooom – Bemutatták a Ducati GP13-atWrooom – Bemutatták a Ducati GP13-at
Hayden és Dovizioso ül idén a nyeregbe.
MotoGP, Misano – száraz körülmények között lett második Rossi!MotoGP, Misano – száraz körülmények között lett második Rossi!
Hazai pályán jól ment a Ducati.
...tovább a(z) MotoGP hivatalos oldalára!

 Partnereink

Idea-NET


Jogi Nyilatkozat
::
Médiaajánlat
::
Kapcsolat
::