Quattroporte II (1974-1978)
1974-ben a Torinói Autókiállításon a Maserati bemutatta a Quattroporte II (AM123) modelljét. Ebben az időben a Maserati a Citroen egyre erősebb befolyása alá került. Ennek köszönhetően a ’74-ben bemutatott modell már Citroen SM alvázra épült. A karosszéria, pedig Bertone keze munkáját dicsérte. A szögletes formákkal rendelkező autó teljes mértékben megfelelt a kor divatjának. Az új modell hidropneumatikus felfüggesztést és elsőkerék-meghajtást kapott. A legszembetűnőbb újítás a bukó fényszóró volt. A Quattroporte II V6-os motort kapott, mely alig kevesebb, mint 200 lóerős volt. 1973-ban azonban a vásárló igényei megváltoztak és kisebb teljesítményű autók felé fordultak, köszönhetően súlyos olajválságnak. A közönséget kevésbé vonzotta a nagy teljesítményű modell, így mindössze 13 darab Maserati Quattroporte II készült, melyből 6 darab sorozatgyártás előtti modell volt. A többi hetet, pedig a gyár 1975 és 1978 között építette.
Quattroporte III (4porte: 1976-1979; Quattroporte: 1979-1990)
A Quattroporte harmadik generációját a rajongók „az üzletemberek Maseratija”-ként ismerik. A modell a Maserati új főnökét, Alejandro de Tomaso-t és tervezőcsapatát dicséri. Az új főnök számára rendkívül fontos volt, hogy az olasz autók felvegyék a versenyt az olyan újonnan bevezetett német autókkal, mint amilyen a Mercedes-Benz 450SEL 6.9 volt és ennek érdekében mindent elkövettek. 1976-ban Giorgetto Giugiaro a korábbi Maserati coupé alapjaira két új ItalDesign koncepcióautót álmodott meg, melyeket Medici Land-nek valamint Medici II-nek keresztelt el. Ez volt az a két modell, melyeknek főbb jellemvonásai a későbbi, harmadik generációs Quattroporte-ról visszaköszönnek ránk. 1976-ban mutatta be a Maserati a Quattroporte III-at (Tipo AM 330).
A harmadik generációs Quattroporte kezdetben a szójátékra épülő 4porte nevet kapta. A hátsókerék-meghajtású V8-as modelleket eleinte 4.2 literes motorral szerelték, mely kezdetben 251, később 238 lóerővel párosult. Ennek az autónak a 4.9 literes motorral szerelt 280 lóerős változata is elkészült. A kétféle autót csak az utóbbi luxusfelszereltsége különböztette meg.
1979-ben a Quattroporte visszakapta eredeti elnevezését. Ez a modell is kétféle motorral volt kapható: 4.2 literes, majd 4.9 literes 278 lóerős változatban. A korai darabok három-fokozatú Borg-Warner automata sebességváltót kaptak, ezt a későbbiekben felváltotta a Chrysler Torqueflite váltó. A kisebb motorral szerelt modellek gyártása 1981-ben fejeződött be.
1984 és 1988 között még további 55 modell gördült ki a gyárból. Ez a néhány darab – megkülönböztetésként az előzőektől – a Royale elnevezést kapta. Ez miden korábbi modellnél több luxussal volt felszerelve. A motor teljesítménye sem adott okot szégyenkezésre: 295 lóerős volt. A Quattroporte III volt az utolsó kézzel gyártott olasz modell, melyet természetesen speciális igények kielégítésére szántak. A 14 év alatt összesen 2141 harmadik generációs Quattroporte készült. A gyártás 1990-ben állt le.
