Fernando Alonso és Kimi Raikkonen a spái versenyhétvége előtt egy, a Shell által szervezett PR eseményen vett részt. A Ferrari pilótái olyan fiatal mérnökökkel találkoztak,
A Ferrari vezetőitől szinte már megszokott, hogy keményen ostorozzák a mai Forma-1 szabályait. Ezúttal Piero Ferrari, a márkát alapító Enzo fia, a cég 10 százalékát
A Ferraritól nemrég elbocsátott Luca Marmorini egy interjúban elmondta, hogy a Ferrari kisebb teljesítményű motort kért tőle. A csapat azzal indokolta ezt a furcsa kérést,
Közzétették a Forma-1-es pilóták 2014-es fizetési listáját. Az élen hármas holtverseny van, a Ferrari pilótái és Sebastian Vettel egyaránt 22 millió eurót keresnek. Az olasz
Ha azt mondom Monza, az emberek azonnal rávágják: Parabolica. Az olasz pálya híres-hírhedt célegyenesre fordító jobbos íve évtizedek óta Monza szimbóluma. A kanyar, melynek tökéletes
Fernando Alonso öt éve szolgálja a Ferrarit, de világbajnoki címet nem sikerült nyernie az istállóval. A mezőny legjobb pilótájának titulált spanyolt szinte minden csapattal hírbe
A gyenge szereplés miatt a Ferrari kényelmetlen helyzetbe került. A több éve náluk versenyző Fernando Alonso eddig nem tudott újabb bajnoki címet szerezni és az
A Haas csapatot csak 2016-os idénynyitón láthatjuk majd a Forma-1-ben, de a nevük addig is feltűnik a versenyeken, méghozzá a Ferrari autóinak oldalán. A szponzoráció
…mert egyszerre több kategóriában is szeretne versenyezni. Raikkonen pont az a versenyző, akitől frászt kapnak a csapatvezetők. Röviden nyilatkozik, kerüli a felhajtást, extrém sportokat űz
Nem akármilyen élményben volt azoknak része, akik idén kilátogattak a Goodwood Festival of Speed rendezvényre. A Shell jóvoltából egyszerre gurult a pályára a Ferrari két