Köztudott, hogy Kimi Raikkonen nem szereti a szimulátort, ha teheti, elkerüli az azokban történő gyakorlást. A Ferrari különc pilótája ennél jobban csak a szponzorokkal való
Fernando Alonso és Kimi Raikkonen a spái versenyhétvége előtt egy, a Shell által szervezett PR eseményen vett részt. A Ferrari pilótái olyan fiatal mérnökökkel találkoztak,
Kimi Raikkonen a VKV Rotterdam City Racing Event elnevezésű rendezvényen tartott bemutatót a holland szurkolóknak. A finn pilóta a város utcáin kialakított pályán azzal az
Közzétették a Forma-1-es pilóták 2014-es fizetési listáját. Az élen hármas holtverseny van, a Ferrari pilótái és Sebastian Vettel egyaránt 22 millió eurót keresnek. Az olasz
A gyenge szereplés miatt a Ferrari kényelmetlen helyzetbe került. A több éve náluk versenyző Fernando Alonso eddig nem tudott újabb bajnoki címet szerezni és az
“Versenyezem a szerződésem lejártáig, majd valószínűleg abbahagyom. Azt hiszem, ez megtörténhet. Még nem tudom, utána mi lesz. Kipróbáltam több dolgot és azt hiszem, nincs ebben
…mert egyszerre több kategóriában is szeretne versenyezni. Raikkonen pont az a versenyző, akitől frászt kapnak a csapatvezetők. Röviden nyilatkozik, kerüli a felhajtást, extrém sportokat űz
Nem akármilyen élményben volt azoknak része, akik idén kilátogattak a Goodwood Festival of Speed rendezvényre. A Shell jóvoltából egyszerre gurult a pályára a Ferrari két
Kimi Raikkonen nem érzi jól magát a Ferrari idei versenyautójában, így a tőle elvárható eredményeket sem tudja szállítani. A finn pilótának a fékezéseknél és a
A Ferrari üzemanyag-szállítója, a Shell képviseletében Kimi Raikkonen is részt vesz a június végén megrendezésre kerülő Goodwood Festival of Speed rendezvényen, melynek idei szlogenje „Addicted