Roberto Fedeli 26 évet dolgozott a Ferrarinál, ahol több projektben is kulcsfontosságú szerepet kapott, de 16 hónappal ezelőtt távozott Maranelloból. A főmérnök a BMW-nél tett
Több újdonságot is láthatunk idén Frankfurtban, igaz korábban már mindet megmuttaták a gyártók, így igazi nagy meglepetés nem volt. A Lamborghini és a Ferrari nyitott
1971-ben láthatta a nagyközönség először a Maserati Boomerang nevű koncepcióját. A sajtó pozitív visszhangja ellenére senki sem számított folytatásra, így még nagyobb szenzáció volt, amikor
Extrém formavilágú hibrid Maserati sportautó tanulmányt készített Maurice Maschmeyer. A pasadenai hallgató szemináriumi munkáját a Maserati fivérek egyikéről, Ernestoról nevezte el. A futurisztikus sportkocsi orrában
Mostanában ritkán hallunk a Zagato stúdióról, de ha mégis előrukkolnak valamivel, az garantáltan nagyot szól. Így történt ez most is, amikor bejelentették legújabb modelljüket, a
Skandinávia északi részén, tesztelés közben sikerült lencsevégre kapni a Maserati első SUV-jának a prototípusát. A hamarosan bemutatkozó Levante kemény teszteken megy keresztül, mielőtt sorozatgyártásba küldik.
A Maserati évek óta szeretne betörni a luxus SUV piacra. Úgy tűnt, hogy a 2011-ben bemutatott Kubang tanulmány sikere után felgyorsul a fejlesztés, de egyelőre
A Fiat Chrysler Automobiles vezérigazgatója, Sergio Marchionne azt tervezi, hogy a Maseratiból olyan leányvállalatot csinál, mint amilyen a Porsche a Volkswagen csoporton belül. Ehhez persze
A divat körforgása folyamatos, így időről-időre visszatérnek a régi stílusok, anyagok és színek. A Louis Vuitton elképzelése szerint idén ősszel a korai hetvenes évekbe repülünk
A Maserati 2004-ben dobta piacra a Ferrari Enzo alapjaira épített MC12 sportkocsit. A modellből csak 50 darabot készítettek, melyeket egy kivételével kék-fehérre fényeztek a hatvanas