FRISS
Elhunyt John Surtees (március 11, 2017 10:57 de.)
Ferrari stand – Genf 2017 (március 10, 2017 4:43 du.)
Jeep Compass – Genf 2017 (március 10, 2017 8:34 de.)
Jeep Compass (március 9, 2017 7:55 du.)

Típus

Maserati 3500 GT

Júl 24, 2006Comments off

A Maserati 3500 GT–t 1957 és 1964 között gyártották, ez a modell volt az olasz cég első próbálkozása a Gran Tourismo piacon. A 3500 GT-t

Lancia Aprilia

Júl 24, 2006Comments off

A Lancia 1936-ban mutatta be az Aprilia-t. A modell gyártása a rákövetkező évben indult el, amit Vincenzo Lancia már nem érhetett meg. A tervezők nagy

Lancia Beta

Júl 24, 2006Comments off

A Lancia Beta fejlesztése 1970 januárjában indult meg, rögtön azután hogy a cég a Fiat konszern részévé vált. A Betát először a Párizsi Autószalonon mutatták

Lancia Dedra

Júl 24, 2006Comments off

A Dedra 1989 tavaszán mutatkozott be. A Lancia új, középkategóriás szedánja a Fiat Temprával közösen lett kifejlesztve, padlólemezüket a Fiat Tipo adta. A klasszikus, négyajtós

Maserati A6

Júl 24, 2006Comments off

Az A6 az első Maserati, mely utcai autóként mutatkozott be. Az A6 tervezését már 1941-ben, a háború alatt elkezdték, de tesztpályákra csak 1946-ban gurulhatott a

Lancia Delta S4

Júl 24, 2006Comments off

1983-ban a 037-es csapatvilágbajnoki címet szerez a Lanciának. Még ebben az évben elindul utódjának a kifejlesztése. A Delta S4 a 037-eshez hasonlóan kisszériás autónak készült.

Maserati Bora

Júl 24, 2006Comments off

Miután 1968-ban a Maserati irányítása Citroen kezébe került, a vezetőség egy kétüléses, középmotoros sportkocsi elkészítését tűzte ki célul. A Lamborghini és a De Tomaso már

Lancia Flaminia

Júl 24, 2006Comments off

A Lancia Flaminia egy igazi luxusautó, melyet 1957 és 1970 között gyártottak. Ebben az időben ez volt a Lancia zászlóshajója, mely a népszerű Aurélia-t váltotta

Maserati Ghibli I.

Júl 24, 2006Comments off

A Maserati Ghiblit 1966-ban, a Torinói Autókiállításon láthatta először a nagyközönség. A gyártás öt hónappal később, 1967. áprilisában indult meg. Az autó terveit Giorgetto Giugiaro

Lancia Fulvia

Júl 24, 2006Comments off

A Lancia Appia-t leváltó modellt az 1963-as Genfi Autókiállításon mutatták be a nagyközönségnek. A Fulvia egyszer és mindenkorra beírta nevét az autósport történelmébe azzal, hogy