Sebastian Vettel ma hivatalosan is bejelentette, hogy az év végén távozik a Ferraritól. A négyszeres világbajnok öt éve érkezett a Ferrarihoz, az idei, még el
Meglepetésként érkezett a hír, hogy a Fiat városi kisautói mellett a Lancia egyetlen modellje, az Ypsilon is megkapja a mild-hibrid hajtásláncot. Ezzel a népszerű kisautó
A Fiat 500 harmadik generációja minden ízében vadonatúj: több férőhelyet, fejlett elektromos hajtásláncot és új stílust kínál, ugyanakkor változatlanul és hamisítatlanul Cinquecento.
A Fiat bemutatta az 500-as legújabb változatát, mely meglepetésre kizárólag villanyhajtással lesz elérhető, sajnos elég borsos áron. A belsőégésű motorral, illetve a nemrég bemutatott mild-hibrid
A Fiat március 4-én mutatja be az új, teljesen elektromos hajtású Fiat 500 modelljét.
Az Alfa Romeo lerántotta a leplet a régóta várt Giulia csúcsmodellről. Pontosabban csúcsmodellekről, hiszen egyszerre két változatot mutatott be GTA és GTAm néven. Az 1965-ös
Az Alfa Romeo tegnap már kiadott egy videót, mely a Giulia GTA érkezését sejtette, ma pedig kitette a meghívót a holnap délutáni eseményre, melyen titokzatosan
Újabb autós témájú Creator Expert készletet mutatott be a LEGO, mely ezúttal Olaszország ikonikus kisautója, a Fiat 500 előtt tiszteleg. A 10271-es számú, 960 elemből
Sokat sejtető videót tett közé az Alfa Romeo hivatalos csatornáján. Örökség, erő, könnyű, adrenalin – ezek a szavak olvashatóak a videóban, miközben feltűnnek a régmúlt