Egy ideig csendben egyeztettek, majd amikor híre ment a terveknek, gyorsan cáfolták azokat, pedig a VW és a Fiat-Chrysler csoport tényleg egyesülni akart. Jelen állás szerint nem lesz egyesítés és ez a német konszern tulajdonosi és befektetői körén múlott. A német cég nyereséghányada 2% alá esett, ami a közvetlen rivális Toyota 8%-hoz képest ijesztően alacsony. Ráadásul az azonnali 5-6 milliárd dollár kiadás és az 5 év múlva érezhető javulás sem tetszett a befektetőknek.
Pedig a lépés logikusnak tűnt – a VW szemszögéből. A VW egyértelműen a Chrysler amerikai piaci pozíciója és a Fiat kisautó-gyártásban szerzett elévülhetetlen érdemei miatt szerette volna magáénak tudni az olasz-amerikai céget, emellett a fúzió után 17 márkát egyesítő cégóriás lett volna a legnagyobb autógyártó a világon. Megerősödnek a kisteher- (Fiat Professional) és szabadidő autók (Jeep) piacán és olyan patinás márkákat szereztek volna meg (Alfa Romeo, Lancia, Maserati). Ugyanakkor árnyoldalai is lettek volna a dolognak. Az Alfa Romeo miatt megölték volna a Seatot, a Fiat modellpalettája az 500-as típusváltozataira zsugorodik, a parkolópályára tett Lancia eltűnik? Ez annyira nem szimpatikus megoldás, de akkor miért akarta eladni az Agnelli és Elkan család a birtokában lévő részvénycsomagot a németeknek? Természetesen a pénz miatt. A Sergio Marchionne által képviselt átgondolt gazdasági lépések hosszútávon térülnek csak meg, a VW által ajánlott 5 milliárd dollár pedig azonnal szétosztható a nagyszámú örökös között.
Úgy tűnik, hogy a Piech családnak még várnia kell tervének megvalósításával. Bár a törekvéseik mintaszerűek, reméljük az Auto Union feltámasztása nem a Fiat márkáinak feláldozásával jár majd.
