“Követjük a csapat kívánságait és a maximumot adjuk, hogy visszaszerezzük a Ferrarinak mindkét bajnoki címet. Száz százalékot nyújtunk, és a maximális pontszámra törekszünk. Ahhoz, hogy sikerüljön, tökéletes harmóniára van szükség. Követnünk kell az istálló utasításait, azt tenni, amit a csapat mond nekünk.” – nyilatkozta Fernando Alonso a Ferrari idei autójának, az F14T-nek a bemutatóján.
Kimi Raikkonen is hasonló gondolatokat osztott meg a sajtó munkatársaival, mint Alonso, bár a finn pilóta nem mondta ki egyértelműen, hogy segítené csapattársát:
“Nem lehet még mit mondani az esélyekről. Tudjuk, mi a dolgunk. Úgy fogunk egymás ellen versenyezni, mint az eddigi években, tök mindegy, ki a csapattársad. Tiszteljük egymást, és győzni akarunk, valamint tudjuk, hogy a csapat mit vár el tőlünk, de csak idővel derül ki, mi fog történni. Sokan mondják, hogy problémáink lesznek meg minden, de belülről jó a hangulat. Meglátjuk, mi történik, a lényeg, hogy remélhetőleg mindkét világbajnokságot vissza tudjuk szerezni a Ferrari számára.”