A Ferrari csapatvezetése – Maurizio Arrivabene csapatfőnök, Massimo Rivola sportigazgató – Esteban Gutierrez-el kiegészülve a lelátóról követte a Forma-1-es felkészülési teszt szombati napját. “Na, akkor most
Kimi Raikkonen 2016-os szerződése folyamatos beszédtéma az újságírók körében. Természetesen Jerezben is erről kérdezték a finn pilótát, aki bár szűkszavúan, de válaszolt a kérdésre. Raikkonen
A Ferrari bemutatta idei Forma-1-es versenyautóját.
Két nappal az SF15-T hivatalos bemutatója előtt már mindkét Ferrari pilóta beült az autóba. Vettel és Raikkonen elkezdett megismerkedett az új kasznival, amiről James Allison
A Scuderia Ferrari a mai napon egy rövid közleményt adott ki, miszerint Sebastian Vettel Maranellóba utazott. A négyszeres világbajnok a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene kérésére érkezett
A Ferrari január 30-án mutatja be 2015-ös Forma-1-es versenyautóját. Az on-line bemutató a Ferrari honlapján lesz látható élőben. A Ferrari a többi csapathoz hasonlóan évek
A hírek szerint a Ferrari 2015-ben is a vonórudas felfüggesztés mellett teszi le a voksát. A ritka megoldás eddig nem sok sikert hozott a csapatnak,
A Ferrari megtartotta szokásos karácsonyi vacsoráját, ahol Fernando Alonso elköszönt a csapattól. A spanyol pilóta búcsúajándékként egy kormányt kapott, melyet az új csapatfőnöktől vett át.
Marco Mattiacci nem sokáig vezethette a Ferrari Forma-1-es csapatát. Domenicali utóda nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így mennie kell. Leváltásában az is közrejátszhatott,
2003 és 2013 között az európai versenyhétvégéken használta a Ferrari a most eladósorba került motorhome-t. A 7 méter magas, kétszintes egységek összekapcsolva 200 négyzetméter teret